Gyálarét múltja jelene a Lúdvári Vénusztól napjainkig

Kezdőoldal

Archívum

Dr. Marjanucz László történelmi tanulmánykötete dolgozta fel Gyálarét történetének egy fejezetét a kezdetektől a 30-as évek közepéig. A könyv egyesületünk kiadásában jelent meg 2016-ban. Címe, Trianon szülötte, fejezetek Gyálarét történetéből.

Ebből megtudhattuk, hogy településünk 1921.október 01-én alakult meg, amikor kinevezésre került Dr. Martini Károly jegyző. Ő volt az első gyálai lakos. Igényes kulturális rendezvényekkel szeretnénk ezt a napot Gyálarét napjává kinevezni. A jövő évben ennek centenáriumi évfordulója lesz. Erre az alkalomra elkészül a Gyálarét történetét feldolgozó könyv második, befejező kötete. Forrása, a Magyar Művészeti Akadémia pályázatán elnyert 500.000.-Ft-. Szerzője Dr. Marjanucz László.

A rendezvényt két részre osztottuk, a kiállítást az érdeklődők a művelődési házban tekinthették meg.

Ezt régi, igényesen szerkesztett családi fotográfiákból és Gyenes Kálmán Gyálaréten, gyálaréti emberekről készített életképeiből válogattuk össze.

A már meglévő fotókból összeállított kiállítási anyagunkat most kibővítettük régi, településünk és a Tisza állapotát nyomon követő régi térképekkel.

A főtéren Dr. Marjanucz László tanulmányát Gyálarét történetéről, Valkonyné Kelemen Ildikó és Valkony Károly olvasta fel. Ebben szó esett Gyálarét megalakulásáról, és azokról az előzményekről, ami a Trianoni eseményekhez vezetett.

 Andrejcsik István a Szegedi Nemzeti Színház opera énekese Erkel Ferenc Bánk Bán című operájából Bánk áriáját énekelte el. Ezt követte Szilágyi Annamária szavalata, a Hiszek egy

Ez hangulatában pontosan illeszkedett Dr. Marjanucz László előadásához, mert hűen tükrözte a településünk megalakulása kori a közhangulatot.

Az előadás közben egy prózai rész következett Szilágyi Annamária felolvasott egy levelet, melyet egy idős hölgy, özv. Dabis Sándorné írt az akkori államtitkárnak Raffay Ernőnek. Tőle, ebből a levélből tudhattuk meg először, hogy ez a terület 1921.aug.21-ig szerb megszállás alatt volt.

A hölgy rokona volt az akkori polgármesternek, Somogyi Szilveszternek, és családtagként hallott erről az érdekes eseményről.

Ezután a történész folytatta az előadását, majd ismét Andrejcsik István énekszáma következett

Kötetlen beszélgetéssel fejeződött be a rendezvény.

A Művelődési Házban a mostani egészségügyi szabályok figyelembevételével megtekinthető volt a kiállítás.

Ezt a kiállítási anyagot, Gyálarét történetét kiállító ismertető plakátokkal a későbbiekben be lehetne mutatni más művelődési házakban is, akár az önkormányzat épületében is.

Gyálaréti Lokálpatrióta Egyesület

A rendezvény támogatója Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat
További írások innen: Archívum | Rendezvényeink