Magyar idők
2016. OKTÓBER 15. SZOMBAT 13:24
GYÁLARÉT, TRIANON SZÜLÖTTE
Miklós Péter
A ma szegedi városrésznek számító Gyálarét területét előbb a Tisza-szabályozás, majd a trianoni békediktátum által alkotott – természetes, illetve politikai – határ választotta el anyaközségétől, a napjainkban Szerbiához tartozó Gyálától. Gyálarét kacifántos történetében van grófi uradalom, közigazgatási irredentizmus és „racionalizált” szocialista településpolitika is.
A postaszolgáltatásban is zavarokat okozott a trianoni békediktátum. Az 1930-as években történt ugyanis a Délvidéken, hogy levelet küldtek „Főszolgabírói Hivatal, Zombor” címzéssel, amelyet az 1920 után a délszláv államhoz tartozó Zomborban kézbesítettek, miközben a valódi címzett a magyarországi, Makó melletti kiszombori főszolgabíró hivatala volt. Ugyanebben az időben a gyálai Korona Gyógyszertár ügyében küldött leiratot a magyar belügyminiszter a közigazgatásilag egyelőre egyesített Csanád–Arad–Torontál vármegye alispánjának, aki azonban nem tudott felvilágosítást adni, mivel Gyála Trianont követően a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett. Nagyjából. Külterületének (szántók, gyepek, legelők és pár tanya, maroknyi lakossággal) egy kisebb szelete ugyanis Magyarországon maradt, és községgé szerveződött.
Ha valaki a térképen Gyálát keresi, akkor Szerbiában találja meg mint a Törökkanizsa község részét képező Djala települést, a Szegedtől tíz kilométerre található magyar határátkelőhely, Tiszasziget szerbiai párjaként. Lakossága nem éri el a nyolcszáz főt, a magyarok aránya tíz százalék alatti. A falu egy része a trianoni béke következtében Magyarországon „maradt”, s ott alakult meg 1921-ben Gyálarét, amely 1973-ig önálló község volt, azóta Szeged része.
A szocialista településpolitika eredményeként létrejött Nagy-Szegednek számos egyedi hangulatú településrésze van. Összehasonlíthatatlanul eltérő hagyományokkal, sajátos helyi kötődés- és identitáselemekkel rendelkeznek a XI. század óta fönnálló, azóta folyamatos magyar népességgel rendelkező Tápé lakói; a jászkun öntudattal bíró kiskundorozsmai „őslakosok”; vagy éppen a szerb telepesek által a XVIII. század közepén újraalapított, rózsatermesztéséről híres Szőreg polgárai. Ezen sajátosan eltérő arculatú és tradíciójú szegedi településrészek egyike a Délikert városrészhez tartozó Gyálarét, amely nevében az egykoron Torontál vármegyei község, Gyála nevét őrzi.
Az ősi Gyála már a középkorban lakott hely (első okleveles említése 1411-ből való), sőt a XV. század végétől vásártartási joggal bíró mezőváros (oppidum) volt, amely azonban a török időkben elnéptelenedett, és csak a XVIII. században került sor ismételten benépesülésére. A település földesura akkoriban a pozsonyi székhelyű magyar királyi kamara volt, annak a szőregi uradalmához tartozott. Ortodox vallású szerbek voltak az első új lakói. Közösségükhöz később elsősorban szegedi magyar dohánykertészek, illetve haszonbérben dolgozó földművesek csatlakoztak az 1800-as évek elején. Fényes Elek Magyarország geographiai szótára című művében (1851) olvashatjuk: „Gyála, rácz falu, Torontál vármegyében, Szegedhez délre 1 és 3/4 mérföldnyire: 120 katholikus, 1712 ó-hitű [ortodox], 6 zsidó lakossal, óhitű anyatemplommal, sok réttel és legelővel, 107 7/8 egész jobbágytelekkel. Óhitű rácz lakosai magyarul is beszélnek. Földesura a kamara.”
A történeti Gyálának egyik határrésze volt a Nagyrét, amelynek területén aztán Gyálarét létrejött. Eredetéről Bálint Sándor néprajztudós A szögedi nemzet című munkájának első kötetében (1976) a következőket írta: „Szeged városától délre telekkönyvileg régebben a jugoszláviai Gyálához tartozó, a Tisza keleti új és nyugati holt ága között elterülő rétségnek Gyálai rét a neve, amely a szőregi kincstári uradalom megszűntével a Wiener-Bankverein, majd a gróf Szapáry család, utána Récsei Ede és Lichtenegger Gyula szegedi mérnök birtokába került.
A század elején elárverezték. Szerette volna a Város megvásárolni és kisbérletekre osztani, de nagybirtokosok előzik meg. Több major: Fehérpart, Szilágy, Lúdvár épült rajta. A gyálai rét az első világháború után magyar kézen maradt. Felparcellázták, majd Szilágy helyén szegedi és környékbeli szegényparasztok, munkások, új falut alapítanak: Újgyála, 1950-től Gyálarét néven. 1973 óta Szeged városához tartozik.”
A régi Gyála Nagyrét nevű része az 1880-as években a Tisza-szabályozás idején került a Tisza jobb partjára, így természetes módon elválasztódott a falutól, az összeköttetést pedig komppal oldották meg. Akkoriban mezőgazdasági termőterület, illetve néhány tanya és major volt a mai Gyálarét helyén, település pedig egyáltalán nem. A különös sorsú terület életében fordulópontot jelentett az első világháborús vereség és az azt követő szerb megszállás, amelynek végeztével a térség Magyarország része lett, míg Gyála, az anyaközség a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került.
Gyálarét településtörténetében fontos állomás az 1921. év, amikor is Martini Károly, (a trianoni békediktátum után szintén a délszláv államhoz került) Rezsőháza egykori jegyzője megkezdte a községszervezést. Gyála, Gyálarét, Gyála–Nagyrét alakban egyaránt találkozhatunk a formálódó falu nevével a két világháború közötti közigazgatási és levéltári forrásokban. A település – ahol 1923-ban alakítottak ki házhelyeket, és 1931-ben községi képviselő-testület is alakult – 1921 és 1945 között Csanád–Arad–Torontál egyesített vármegye, majd öt évig Csanád vármegye Torontáli járásának volt a része. 1950-ben Csongrád megye Szegedi járásához került. Huszonhárom esztendővel később pedig Szegedhez csatolták.
A később Gyálarét néven ismert falu elnevezésével kapcsolatban is voltak viták az 1920-as, 1930-as években. A község jegyzője a Gyála-Nagyrét elnevezést kérelmezte, míg a Kovács Alajos akadémikus vezette Országos Községi Törzskönyvbizottság az Újgyála nevet javasolta. Végül az állami szervek a Gyála név mellett döntöttek, ami ellen azonban Kászonyi Richárd torontáli főszolgabíró határozottan tiltakozott, mondván, hogy „ha az elcsatolt Gyála nevét egy itteni községnek adjuk, ez olyan színezetet adna a dolognak, mintha régi Gyála községünkről örökre lemondanánk”. Pedig az akkori magyar politikai élet és a közigazgatás nem akart lemondani a trianoni döntéssel elcsatolt területekről. Ennek jegyében tartották fönn a „k. e. e.”, azaz „közigazgatásilag egyelőre egyesített” vármegyéket, amelyek területébe a névadó vármegyék egy kisebb-nagyobb része beletartozott.
A két háború közötti Gyálarét társadalma két közegből jött létre – tárta föl Marjanucz László, a szegedi egyetem tanszékvezetője idén nyáron megjelent Trianon szülötte című kötetében. Egyrészt a gyálai Nagyrét uradalmi majorjainak cselédjeiből és az itteni tanyai földművelőkből, másrészt szegedi vagy környékbeli szegényparasztokból és munkásokból, illetve a Trianon következtében szolgálati helyükről menekülni kénytelen állami tisztviselőkből. Az 1930-as években
Gyálarétnek mintegy kétszáz lakosa volt, területe 4800 kataszteri holdat tett ki, s 1157 volt a földbirtokok száma, amelyek közül egy hold alatti 389, egy és öt hold közötti 626, öt és ötven hold közötti 133, ötven és száz hold közötti három, míg száz holdnál nagyobb öt volt. A településen ekkoriban községházát és jegyzői lakást építettek, képviselő-testületet szerveztek és bírót választottak, iskolát alapítottak. A helyi katolikus lakosság lelki gondozását előbb a röszkei plébános, majd a szeged-alsóvárosi ferences barátok látták el.
Gyálarét község – amely önállóságát a Horthy-korszakban többször vitatták, s fölmerült Ószentivánhoz (a mai Tiszaszigethez) való csatolásának gondolata is – elöljárósága egy, a vármegyei vezetőségnek címzett levélben fogalmazta meg 1935-ben, hogy „a mai Gyála község a trianoni béke szülötte”. Noha Gyálarét már több mint négy évtizede nem önálló település, megemlítendő a helyi Gyálaréti Civil Összefogás Közhasznú Egyesület tevékenysége, amely őrzi és továbbadja a sajátos – és a szegedi városrészekétől sokban eltérő – gyálaréti identitást.